Nemzeti ünnepünkön együtt voltunk lengyel testvéreinkkel

2012. március 15-én a Kossuth téren a PPKSZ-esek is együtt ünnepeltek
a hozzánk érkezett, velünk szolidaritást vállaló lengyelekkel

A PPKSZ a Nyugati pályaudvaron, a hazainduló lengyelek búcsúztatásakor is képviseltette magát

Grazyna barátnőnkkel a királyi váróban

Foto: Jablonkay Magdolna

2012-03-16

Rejtőzködő magyarság

Álláspont

Tegnap végre megtudtuk, hol rejtőzködik a régi Európa.
Ott van a régi Európa, ahol még él a régi barátság. Például lengyelek és magyarok között. Mert ha – amint láttuk – mindenféle nemzetközi ukáz nélkül vadidegen emberek ugranak egymás nyakába, ha a másik nemzet nyelvén üzennek egymásnak a kifeszített transzparenseken, akkor valami nagyon szép, nemes és lélekemelő pillanat részesei vagyunk.

Tegnap, ahogyan az ünnepi felvételeket néztem, arra gondoltam, hogy bárcsak minden március 15-én itt lennének lengyel barátaink. Annyira természetes, olyan magától értetődő a budapesti jelenlétük, mintha a szó szoros értelmében a testvéreink lennének. Pár éve a magyar labdarúgó- válogatott Eb-selejtezőt játszott Chorzówban Lengyelország ellen. Technikai hiba miatt nem játszották el a magyar himnuszt, de a kétezer magyar szurkoló nem esett kétségbe, elénekelte zenekíséret nélkül. A negyvenhatezer lengyel udvariasan végighallgatta, majd a magyar szektor felé fordultak, és udvariasan megtapsoltak bennünket. Meg sem kezdődött a mérkőzés, és máris győzött mindkét ország.

Mutasson valaki hasonlót bárhol a világon!
A tegnapi március 15. legnagyobb tanulsága, hogy nem vagyunk egyedül. Európát gyakran mondják kétsebességesnek, olykor új vasfüggönyt is emlegetünk, de ritkán gondolunk arra, amit a Gazeta Polska főszerkesztője emelt ki ünnepi beszédében, hogy tudniillik az Európai Unió gondolata még fel sem bukkant, amikor már régen virágzott a magyar–lengyel barátság. És igen, éppen ezáltal, egymás megismerésével, szeretetével, támogatásával leszünk még európaiabbak, válunk nemesebb, lovagiasabb nemzetté.

A régi Európa, amelyről a bevezetőben szóltam, egyelőre a hátsó udvarban fészkel. A nagy világlapok címlapjain nem találod meg. A Magyarországot gyalázó írásokat kísérő kommentárokban és jogos kérdésekben már igen. Hiába keresed, nem lesz ott a régi Európa a brüsszeli és strasbourgi dolgozószobákban, de ott motoz megannyi baráti beszélgetésben. És soha nem érted meg, hogy a régi Európával milyen értékek, micsoda szellem röppent el, ha például az uniós pénzügyminiszterek döntéséből fejtegeted, mi végre is lennénk mi, magyarok és más európaiak a világon.

Az álságos, hamis Európa intézményesült, a régi, valódi visszaszorult a magánérintkezésekbe.

Az emberek zsigereiben mégis ott izeg-mozog Európa, nem úgy, mint a másik, a virtuális térben vonagló, arctalan szörnyszülött. Mi most ennek a másodiknak az ábrázatát bámuljuk kelletlenül, holott magunk is hordozzuk a valódi európaiságot, még ha olykor el is homályosítja bennünk a gazdasági kényszer és a médiahazugságok sora.

Kedves olvasó, a döntés roppant egyszerű: itt vannak nekünk lengyel barátaink jobb felől, és választhatjuk az „alternatív köztársasági elnököt”, a Dopeman nevű szegény balfácánt bal felől. Lehetünk hősök és lehetünk szolgák: Petőfi Sándor pontosan ezt hirdette 1848 magyarjainak a Nemzeti dalban.

Akinek az ősei katonák, hősök, hazaszerető emberek hosszú-hosszú nemzedéken át, soha nem lesz, nem lehet mások bábja. Ha felismerjük, hogy életünk rendeltetés, szükségszerűség, és ráébredünk, hogy Isten akaratából születtünk magyarnak, egy napon megértjük majd azt is, hogy nagyságra és helytállásra hivatott nemzet fiai vagyunk. A mi korunkban a hősöknek nem olyan jó a sajtójuk, mint a gazembereknek. De: így kell élnünk, mert más életet nem élhetünk.

Néhány éve, mint annyiszor már annak előtte, felemeltük a fejünket. Jövünk, igyekszünk kifelé a mocsárból, és bár időnként még vissza-visszacsúszunk, határozottan felsejlik a túlsó part.

Március az életet mutatja, jelzi, harsogja minden kis rezdülésében. Kilép az ember a verőfényes, csodálatos tavaszi napon a sötét lakásból, és valósággal fejbe kólintja a szabadság fuvallata.

Csak rajtunk múlik, hogyan élünk. A szabadság valójában személyes választás, a belső világnak olyan szemérmes, külön bejáratú érzése, amelyhez más is hozzáférhet, de önmagunk számára csak mi, magunk szelídíthetjük meg.

A szabad nemzet ezeknek a kis egyéni szabadságoknak a kivetülése az egész közösségre. Ha a lelki fejlődés magasabb fokára jutunk, és önnön szabadságunk annyira túlcsordul, hogy másokkal is megosztanánk, akkor majd kezdhetünk valamit a hazánkkal. Addig is keressük a hozzánk hasonlók társaságát, szeressük jobban egymást, mint eddig, és fojtsuk el magunkban a kiáramló gyűlöletet. Bármennyire is nehéz, próbáljunk megigazulni, tisztességesebb, jobb emberré válni, hogy magunkon és a hazán is segítsünk a mostani nehéz időkben.

Ezt üzeni az idei március 15. a világ magyarságának.
Közel a feltámadás.

Szentesi Zöldi László

Forrás: Polgári Hírszemle
http://polgarihirszemle.tvn.hu