Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Diákok! Tisztelt Mansfeld László úr!

Hatvan éve zajlott a XX. század nagy magyar forradalma. Két emberöltő telt el azóta. Napjaink ifjú nemzedéke ma előre tekint, nem tudja, mi az önkény, mi a félelem: a szabadságharcok históriája számukra pusztán történelmi lecke. És ez így természetes. Az átélőket és mindazokat, akiknek 1956-hoz még személyes kötődése van, másképp’ érinti meg az évforduló, mint azokat, akik soha nem élték át az elnyomatás keserveit. De mert az ifjúság mindenkor fogékony a hősi romantikára, ha azt értő és hiteles forrásból meríti, hinnünk kell abban, hogy az idős nemzedék és a sok kiváló pedagógus képes élővé tenni számukra 1956 hőstörténetét.

Tisztelt megemlékezők!

Tudjuk, a gyerekek mesevilágban nőnek fel. Ám léteznek igaz mesék, valódi hősök, akik tetteiből - koruknak megfelelő szinten, - már a kisiskolások is példát meríthetnek. És mivel a hazafias nevelésnek ma súlyos adósságai vannak, közös történelmi felelősségünk, hogy a tudatosodó, felnőttkorba forduló ifjúságot a valóságos példaképek tiszteletére neveljük. Hogy a mai fiatal, akit elragad a képzelet, ne csak a fiktív mozihősök, a képzelt szupermenek vagy netán a pillanat celebjei közül választhasson magának követendő tekintélyt, hanem olyan hús-vér emberek közül, akik egy nemes ügy érdekében az életüket is feláldozták szebb és biztonságosabb jövőjükért. Olyan fiatalok közül, akik előkészítették az 1956-os szabadságharcot, akik 60évvel ezelőtt elárasztották az utcákat október 23-án, és akik fegyvert fogtak azért, hogy egy jobb világ köszöntsön Magyarországra.

Bizony nagy a „merítés” lehetősége, ha ezer éves magyar históriánkból kívánunk példaképeket választani. És nagy akkor is, ha történelmi közelmúltunk hőseinek sorából. Közülük való, akinek most az emlékművénél állunk. És ő nem pusztán egy volt 1956 mártírjai közül, de ő volt legfiatalabb. Ugyan ki lehetne alkalmasabb ahhoz, hogy korunk ifjúsága az ideáljai közé válassza? Mi lehetne hatékonyabb eszköz annál, mint hogy 1956 oktatásának száraz iskolai tényeit az akkor 15 éves Mansfeld Péter áldozatának felidézésével tegyük elevenné? Mert akkor el kell mondanunk, hogy Pétert családjának megpróbáltatásai fordították szembe az elnyomó hatalommal. Hogy tudatosan állt a forradalmárok közé, hogy fegyvert, gyógyszert, élelmiszert szállított a Széna téri felkelőknek. Hogy, ha kellett, veszélyes futárfeladatokat is vállalt. Később, a bíróság előtt is büszkén idézte a felkelő csoport vezetője, Szabó bácsi szavait: „ilyen fiatalok kellenek nekünk”. És el kell mondanunk, hogy szilárd jellemű, dacos fiatal volt, akit a vizsgálati fogság, a börtön, a kínzás sem tudott megtörni, átnevelni, besúgóvá tenni, ezért a forradalmat vérbefojtó új hatalom nem is ismert irgalmat. Álnokul megvárta, míg betölti 18. életévét, és akkor hajtotta végre a halálos ítéletet. A fiatal forradalmár alig élhette túl hivatalos felnőttkorát.

És el kell mondani, ahogyan hús-vér hősök, úgy hús-vér gonoszok is történelmünk részesei. A kommunista önkényt kiszolgáló bírók, ügyészek, Mátsik Györgyök és Borsi Zoltánok, akik szintén fiatal koruk ellenére annyira embertelenek voltak, hogy az első fokon életfogytiglanra ítélt Mansfeld Péterre másod fokon súlyosbítást, halálbüntetést kértek és értek el.

A megtorlás, a bosszúhadjárat után hosszú csend borult az országra. A forradalmat, a szabadságharcot „ellenforradalomnak” hamisították, hőseit politikai bűnözőnek, hazaárulónak bélyegezték. Csak az 1980-1990-es évek fordulójának világtörténelmi folyamatai vetettek véget hazánkban is az elhallgatás, a hazugság több mint három évtizedének.

Azzal, hogy Pozsgay Imre államminiszter 1989-ben nyilvánosságra hozott egy jelentést, mely szerint 1956-ban népfelkelésre került sor, nagy horderejű lépés történt a rendszerváltozáshoz vezető úton. Az idő azóta letisztította a sok szennyet, amivel a jeles eseményt bemocskolták.

Tisztelt Egybegyűltek!

Ma este itt, ebben a megújult emlékparkban a körül járnak gondolataink, milyen elvetemült lehet az olyan rezsim, amely gyerekemberekkel sem képes gyakorolni a megbocsájtás erényét. Akörül, hogy mit jelent, és mit kell hogy jelentsen a mai fiataloknak az 1956-os forradalom, s mit annak a Borbolya utcai srácnak az áldozata, akinek nevére ezt a teret átneveztük. Önkormányzatunk a tisztelgő emlékezésnek azzal kívánt méltó színteret adni, hogy a forradalom és az azt követő szabadságharc 60. évfordulójára felújította ezt a szép budai emlékparkot ahol állunk. Ez erkölcsi kötelességünk is volt, hiszen 2007-ben a Magyar Ház Alapítvány ránk bízta a Mansfeld-szobrot, melyet közadakozásból készítetett el. Meg szeretném köszönni az alapítványt képviselő Bencsik András főszerkesztő úrnak az akkori bizalmat, bízom benne, hogy megszolgáltuk.

Most megtörtént a talapzat rekonstrukciója, felfrissítettük a zöldfelületet, a tér új burkolatot és új utcabútorokat kapott. Átépítettük a parkolókat és a járdát is, ivókutakat és kandelábereket helyeztünk el. A helyszín már akadálymentesen megközelíthető. Hisszük, hogy a szobor rendezett környéke illő idei posztumusz díszpolgárunk, Mansfeld Péter emlékéhez.

De mindez nem lehet pusztán alkalmi, kegyeletes külsőség; az emlékezést lélekkel kell megtöltenünk. Az idősebbeknek és nekünk, a „közvetítő” középnemzedéknek, kiemelten pedig a pedagógus társadalomnak fontos küldetése azon munkálkodni, hogy az, ami történt, élő tanulsággá váljon, és hőseink példája irányt mutasson emberi tartásra, hazafias elszánásra az új kihívások kezelésére során.

Tisztelt ünneplők!

A legidősebb korosztálynak, nagyszüleinknek, szüleinknek még személyes élménye lehetett 1956. Akkor voltak gyerekek, akkor voltak fiatalok, és sokan közülük - sajnos egyre fogyatkozó számban - tevékeny részesei voltak a történelemformáló napoknak. Gondoljunk arra, hogy közöttünk lehetne még Mansfeld Péter is, ha a kíméletlen gyűlölet nem veszi el fiatal életét.

Emlékezzünk rá és a 60 ével ezelőtti forradalom minden hősére a mai szép ünnepen becsüléssel, kegyelettel.

Köszönöm a figyelmüket.